Az alábbi posztok tartalmazzák az általad keresett mese címkét:
2010. augusztus 28. 23:29 | Geisha Lorelei | 0 hozzászólás érkezett eddig.
2010. augusztus 21. 15:30 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Sajdik Ferenc Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista, rajzfilmrendező, érdemes művész, a Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász és más legendás figurák alkotója augusztus 21-én, azaz ma lett nyolcvan éves. Németországban, Neuenhagenben született. Gyermekkorát nagyon vidám családban töltötte: apja híres zsoké, anyja balerina volt. 1948-49-ben az Iparrajziskolában tanult, majd a Szinyei Merse Pál utcai grafikai iskolában végzett. 1949-től egy nyomdában volt litográfus, s egy karikatúra kliséjén dolgozva jött a gondolat, hogy kipróbálja a műfajt.

1955-től a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója volt, s hamarosan megjelentek rajzai a Ludas Matyiban. 1965-ben lett a népszerű vicclap munkatársa, s harminc éven át hetente jelentek meg karikatúrái, vicces, esendő, nagyon kedves és szerethető figurái, sokan az ő rajzaiért vették a lapot. A Ludas Matyit 1990-től az Új Ludas követte, majd megszűnt a lap. 1993-tól az Úritök, s a Pesti Vicc munkatársa volt.

Folytatás az eredeti oldalon - fn.hu

Önkéntelenül is megcsapta kobakunkat a bürokrácia diszkrét bája, főleg ha mindezt magyar állampolgárként tudjuk magunkénak. Gyermekkorom meghatározó, s azóta is felülmúlhatatlannak tartott rajzfilmje az 1976-ban készült Asterix és Obelix 12 próbája volt, abból is a kedvenc jelenetem az A38-as igazolvány (most nem a hajó) beszerzése, ami a legmeghökkentőbb próbatétel a 12 közül. Utolsó ajtó jobbra! Úgy mesélték az öregek, ez az Egyesült Államokban sincs másképp, éppen ezért igazán kíváncsi volnék arra, hogy egy személyi igazolvány, egy TAJ kártya elvesztése országonként milyen utánajárással jár, nem beszélve az erkölcsi igazolványról, a beszerzési lehetőségekről, itt egy pecsét, ott egy lehelet, és mindenki menjen el kicsit a csodába, aki eltürelmetlenkedi a helyzetet, és netán fel van háborodva. Lássuk csak, utoljára hova is helyeztük azt? Amikor utoljára találkoztunk vele, talán a harmadik emeleten volt... Van kék nyomtatványotok? Kész téboly!

Mihail Lermontov
A SELLŐ

Sellő lebegett telehold idején
a folyón, csupa hold, csupa fény,
s fröcskölte a holdig a kék legen át
az ezüstszinü hab taraját.

Görgette a víz, forgói felett,
tükrében a fellegeket,
s dalolt a leány és a víz, meg a part
hullámoztatta a dalt.

Teljes cikk

Amikor rejtélyes módon az egész világon megszűnik az internetkapcsolat, a netfüggővé vált Randy Marsh és családja a Szilícium-völgybe utazik, ahol még létezik némi internet-hozzáférés...

2010. július 27. 15:10 | Whatwhat | 2 hozzászólás érkezett eddig.

Mostanában éljük oldschool napjainkat a blogon, délelőtt volt szó ugye a Beat Street-ről, vagy tegnap a '90-es évek elektronikus zenéiről. Most felkeltjük a mindannyiunkban ott alvó gyermeket, és egy röpke Tom & Jerry részlettel hajlunk meg William Hanna és Joseph Barbera nagysága előtt, akik bizony nem nők voltak, hiába hitte régen ezt sok mindenki :)

A témát köszönjük Neulander Kapitánynak!

Mivel átlagosan napi 25 percet töltök el a MOME hallgatóinak munkáit nézegetve, így akár kereplőt is csaphatnék a hónom alá, nohiszen annyira örülök nekik legott! Hermán Árpád Büdöske c. animációját láthatjátok, ami egy iskolai feladatra készült , témája egy szituáció: ugrás a gépből.

www.mome.hu

2010. július 8. 08:52 | Whatwhat | 1 hozzászólás érkezett eddig.

Az igaz történet a nyulakról, az emberekről, a húsvétról, és az egész világmindenségről, a MOME egy hallgatójának, Tari Zsófinak (Szofitának) feldolgozásában.

Nyúl York from Szofita on Vimeo.

Miközben Kyle könyörög Stan-nek, hogy vegye fel a barátai közé a Facebook-on, adddig Stan-t beszippantja a Facebook egy 3D-s világba egy hacker által.

Forrás: http://ingyensouthpark.info

2010. június 25. 09:05 | Whatwhat | 1 hozzászólás érkezett eddig.

A kukacok (Gilisztusz Kukacusz) tápláléka és élőhelye a föld. Perisztaltikus mozgás segítségével változtatnak helyzetükön, és nem szeretik a langyos angol söröket. Ősi ellenségük a házi csibe (Homieusz Csikenusz); mindig meggyűlik egymással a bajuk. Ezekben a párbajokban többnyire a kukac marad alul, végül is nem igazán tud mit tenni a nála sokkal nagyobb és erősebb állattal szemben. Kivételt képeznek ezalól a Star Wars fan kukacok, akik a látták az ötödik részben a Hoth-i csatát, és megtanulták belőle: négy lába van az AT-AT-nek, mégis elesik. Sajnos nem sok kukac látta a Star Wars-t, így jobbára mindig megeszik őket. Na, de mi várja őket az alagút végén? Mi az a fény?

2010. június 24. 17:14 | Whatwhat | 1 hozzászólás érkezett eddig.

A közelmúltbeli esős időjárás kifejezetten kevés embernek tetszett. Facebook csoportokat alakítottak az időjárás lemondatására, a Dumaszínházas formák tüntettek ellene, tehát végig megálazva érezte magát a sok felhő. Pedig talán csak jót akartak. Ne bántsuk a felhőket, szeressük a felhőket! A felhők a barátaink. :)

www.apocalypsecartoons.com

"Na jó, a tömeg nyomásának engedve: baszott-e már pap?" (Para-Kovács Imre)

Volt egy Tom és Jerry összes féltett VHS-em, amit akár - ha úgy adódott - naponta megnéztem. Tíz évesen és most, húsz év múlva is bármikor tudom nézni. A gyermeki énünket legalább emígy tartsuk meg, ha már az utcán toporzokélni a társadalom által nem ér. Pedig tegnap óriásit randalíroztunk Gott pajtásommal. :D Egy remekbe szabott ezeréves nótát hallgattunk, és közben lelassítva korzóztunk végig Pécs kertvárosán: én ráztam a fejem, és sikítoztam, ő pedig úgy nevetett, hogy alig látta az  utat. Ez volt a zene:

Szóval igen, ez az a dal, amit Gott pajtásom mutatott be annak idején, és ha már a gyermekkornál tartunk, ez volt az ő favoritja 10 évesen. Ez pedig abban az időszakban (egyidősek vagyunk mindketten) azért nehézkes, mert mégis csak megtalálni egy angol punk zenekar lemezét, hogy az aztán ott üvöltözzön a szobánkban... Ez igen! :) Legyen szép napotok! ;)

Teljes cikk

Tahuna Breaks: Giddy Up

Directed and Illustrated by Leah Morgan. Edited and Animated by Morten Leirkjaer. Produced by Fish N Clips Auckland, New Zealand.

Whatwhat:
Fasz alakú fa, pina alakú virág. Kész!
Geisha Tarawa Lorelei:
:D :D :D
Whatwhat:
Ezek után már semmi újat nem tud mutatni senki. :D

2010. március 28. 13:44 | tolerandros | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Kalandok, csaták! Folytatódik a János Vitéz:

2010. március 27. 14:46 | tolerandros | 4 hozzászólás érkezett eddig.

A rajzfilm elkészülte óta nem sok minden változott, talán annyi, hogy felbomlott a Szovjetunió. Mennyit nyomtatsz? A hét minden napján használod az autódat? Orrvérzésig folyatod a vizet?
Inkább válassz egy gyűrüt, melyiker szeretnéd?


2010. március 25. 20:37 | tolerandros | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Igaz már lecsengett a téli olimpia, de esti mesének mindenképp való ez a kis orosz rajzfilm a jégkorongozásról!

2010. március 21. 13:29 | tolerandros | 0 hozzászólás érkezett eddig.

A következő epizód 1974-ből:

2010. március 14. 12:18 | tolerandros | 0 hozzászólás érkezett eddig.

A vasárnapi pilledés mellé János Vitéz dukál!

2010. március 11. 15:58 | tolerandros | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Délutáni lamentáláshoz következzék az 1974-es János Vitéz második része. Nem várt fodulatok, ármány és szerelem, Jancsi elferdülése. Enjoy!

2010. március 9. 12:42 | tolerandros | 1 hozzászólás érkezett eddig.

Egy kis mese ebéd utánra, de az Öreg néne őzikéje helyett, most a János vitéz! :)

"Becstelen teremtés, gyalázatos pára..." nagy favorit ez a mondat! Nektek mi a kedvenc időzetetek a műből?

2010. március 2. 10:35 | tolerandros | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Megdöbbentő információk kerültek napvilágra a közelmúltban gyerekkorunk egyik kultikus daláról. Lehet csak az én megvilágosodásomról van szó, de kedves barátom, Pietro révén megtudtam, hogy Paff igazából Puff, és ráadásul importról van szó, nem hungarikumról!
Peter, Paul és Mary dala a Puff the magic dragon a  '60-as években kezdte meg útját: egy brit rajzfilmsorozat főcímdala lett, majd évtizeddekkel később is teli szájjal énekelték felnőttek és gyerekek egyaránt. A hippi életérzésűnek tűnő trió mindenki szívébe belopta magát.

Teljes cikk
2010. február 28. 14:42 | Geisha Lorelei | 0 hozzászólás érkezett eddig.

2010. február 17. 14:22 | Geisha Lorelei | 3 hozzászólás érkezett eddig.
2010. február 2. 16:39 | lady.lorelei | 3 hozzászólás érkezett eddig.

A félelmeink visszavezethetők a gyermekkorunkra. A bátorságot rendszerint úgy írják le, mint az értelem erejét, hogy legyőzze a félelmet. Tehát az értelem a félelmeink legyőzésében is mérendő és az agyi kapacitásunk bizonyítványa lenne? Vagy vessük el ezt a feltételezést, és ne ez alapján értékeljük magunkat valamint embertársainkat? Valóban létezik ez a lélektani ranglétra? Félelem a szörnyektől, az idegen lényektől, a haláltól, a szeretteink elveszítésétől, kislányként vagy kisfiúként. Mitévők legyünk? Tekerjük vissza az időt a gyermekkorunkra, és fejtsük meg az abbéli gyávaságunkat, hogy megtudhassuk milyen felnőttek vagyunk valójában ezen a ranglétrán?

2010. január 21. 08:03 | lady.lorelei | 0 hozzászólás érkezett eddig.
2010. január 19. 20:48 | lady.lorelei | 10 hozzászólás érkezett eddig.
2010. január 17. 14:10 | lady.lorelei | 3 hozzászólás érkezett eddig.
2010. január 17. 13:07 | lady.lorelei | 1 hozzászólás érkezett eddig.

Nepp József (Csepel, 1934. június 23. –) rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, háttérfestő, tervező, zeneszerző. Kossuth-díjas, Érdemes művész. Filmjeit fanyar humora és kifejező karakterei teszik egyedivé. 1952–1957 között az Iparművészeti Főiskola díszítő–festő szakos hallgatója volt. 1957-től a Pannónia Filmstúdióban dolgozik: 1957–1961 között háttérfestőként, 1961-től a gyár rendezőjeként.
Filmjei (rendezőként) a Gusztáv rajzfilmsorozat.

Gusztáv párt választ

A mese címkét tartalmazó posztok listájából több, mint 30 találat van, használd a lapozást:
<< Első | << Előző | [1] [2]