A San Fransisco-i Ferris Plock-nak lesz hamarosan egy kiállítása, ahol bizony a nagyközönség elé fogja tárni legfrissebb műveit. Mit is takarnak ezek a művek? Ferris a klasszikus japán művészetből merített, és a formavilágát átdolgozva, még több színt hozzáadva létrehozta a saját figuráit. Ezek a saját figurák azért is érdekesek, mert egyrészt szamurájok, másrészt gördeszkások, sőt még állatok is. Megtalálható itt minden csuhajja utcagyerek kötelező kelléke: sportcipő, magasszárú zokni, napszemüveg, gettórobbantó, sildes sapka. Alant egy videó, folytatásban néhány kép, de ezen az oldalon is találtok még párat.
Teljes cikkHírcsárda
Szerző: Jáger Jóska
Évnyitóba torkollott az a diáktüntetés, amelyet szeptember elejére, reggel 8 órára szervezett egy kazincbarcikai általános iskola diákönkormányzati vezetője.

Párizsban legutóbb egy iraki háború ellenes tüntetésből lett egyetemi évzáró ünnepség.
A diákok az iskola előtt tüntettek a nyári szünet meghosszabbításáért, és azért, hogy az augusztus legyen két hónapos, amikor a pedellus kinyitotta a kapukat, és beinvitálta őket az udvarra, mert, ahogy ő fogalmazott: „ott kényelmesebb, és a tanári ablaka is oda nyílik, így garantáltan fülekre talál a kántálás.” A diákok elözönlötték az udvart, ahol váratlanul egy odakészített mikrofon előtt megjelent az iskola igazgatója, és megnyitotta a tanévet.
Épp Geisha Lorelei társaságában kalandoztunk Európa Kulturális Fővárosában, amikor is egy kellemes ebéd után belefutottunk egy ötletes kis utcai performanszba. Egy népviseletet viselő néni ült egy napernyő alatt egy sörpadnál, ugye nem mindennap látni ilyet. Meg is kérdeztük hát: -Csókolom csinálhatunk egy fényképet? A felkérésből hirtelen, tisztázatlan körülmények között egy interaktív bábjáték kerekedett, vagyis az interaktivitása révén mi és más halandók is részesei lehettünk A vajaspánkó című népmesének. Mintha 10 éves gyerekek lettünk volna, úgy vigyorogtuk végig az egész előadást, de tényleg, nagyon tetszett! Köszönjük Zsuzsi néni! ;)

Szeretném nektek bemutatni a poháralátéteimet, ami eredetileg 6 darabos volt, azonban az elmúlt 2 évben a költözések során sikeresen eltörtem a másik 2 darabját. Függetlenül ettől szép emlék, amit Gomi pajtásomtól kaptam. Ha nektek is lapulnak a polcaitokon ehhez hasonló zsákmányok, nyugodtan küldjétek el nekem! Elég csak a képeiket.
A Fortepan egy remek kezdeményezés, ami összegyűjti a múlt század magánfotóit. Eddig közel 5000 képet tekinthetünk meg itt, 1900-tól egészen a '90-es évekig. Egy kicsit olyan volt képeket böngészni rajta, mintha egy 20. századi Facebookot néztünk volna. Bepillanthatunk teljesen idegen emberek életébe, a részesei lehetünk. Remek, zseniális.
Az egész oldal ötletéről és történetéről itt olvashatsz, a továbbiakban pedig random érdekes képeket láthattok, jelenkori képaláríássokal. Tiszta Facebook. :)


Juhász Gyula: Egy csók egy állomáson
Öt perc. Mehet. A sárga napsütésben,
Mely őszünk minden fényét nekem adta,
Egy nőnek csókja reszketett a légben.
Idegen nő. Neve Innominata.
Már nem emlékszik szemem a hajára
És nem emlékszik félig hunyt szemére,
De csókja édes volt, mint mustnak árja
És lángot szított bennem ifjú vére!
Öt perc. Mehet. A távolok már hívtak,
Szobák, melyekben álmos, ólmos ősz lesz,
Napok, mikor már arcom száz redő lesz.
Öt perc. Mehet. S mint holmi távol csillag,
Oly messze tűnt már csókos nő, verőfény.
Megyek, mint nem várt torra megy a vőfély!
Azok, akik képesek mélyről indulva kitörni a szercsapdából, óriások a szememben. A kerékpározás Bóna Tamás életében a megnyugvás oltára, emígy megtisztelve érzem magam a történetét megismerve, mert belőle csak az képtelen profitálni, aki menthetetlennek képzelve magát a jóra való restség kalitkájában éli le életét. Mindenkinek van a tárolójában egy kerékpárja. Függetlenül a fizikai világtól. A tároló a szívünk, a kerékpár pedig a bennünk levő élni akarás.

Folytatódik hazai tehetségeink bemutatása: következzék E357, "a magyar hiphop arculattervezője". Fotó, videóklip, flyer, borító, minden az Ő asztala. Szemfülesek emlékezhetnek a nevére, hozzá kapcsolódik például némelyik Punnany vagy Hősök klip is. Ezt pedig a blogján írják róla: Budapesten születetett. Mindig a város vonzás- körzetében élt, a megyehatárnál messzebb lakni sose ment, pedig hívták. Ő és Nikonja – igazi lokálpatrióták. A Kriminal Beats mellett talán a fotózás, ami igazán fontos a számára. Természete igencsak analóg, de néha muszáj Machinálni: művészeti vezeti az Offline Magazint. Bár néha folyik egy kis szar a kezére, azért mindig real próbál maradni. Fake nélkül hajt. A poszt második felében válogatott jóságok találhatóak:
Teljes cikkKorszakalkotó posztunkban bemutatjuk nektek, hogyan is készíthetitek el életetek legjobb ebédjét. Előkészületek: spiccesen lemenni a CBA-ba és a henteshez, ahol veszünk csirkemellet, tésztát, tejfölt, hagymát, pirospaprikát, van itthon só, bors, leheletnyi liszt és víz. Kell ehhez még némi szeretet, és arra gondolni, akinek készítitek az ételt. A pörkölt jó.

István Gábor:
Ellopták! Ez volt az életem, több, mint egy tárgy... sokkal több. :-(
2010. augusztus 24.-én 16:00-kor történt.
Trek Fuel 90 WSD, kék-fehér színű, 16"-os, ZR9000 alumínium váz, USA-ban gyártott; XTR hajtókar, XTR fékváltókar, XTR tárcsafékek, AVID féktárcsák, XT első és XTR hátsó váltó, karbon kormány és szarv, Rock Shox Duke XC első teleszkóp, FOX hátsó teleszkóp, Bontrager stucni + gumi + nyeregcső + agyak, zselés nyereg. A megtaláló magas jutalomban részesül. Akár visszavásárlás is megoldható.
Egy nagykereskedés elől vitték el, jól látható helyről, lelakatoltan, kamerával megfigyelt telephelyen (1 kapu nem volt bekamerázva, nahát, azon mentek ki). Minden segítséget hálásan köszönök!
Serial No.: WL3046673. Elérhetőség: majus29@yahoo.com
Aki megmondja, ki készítette ezt a képet, kap tőlünk egy 5,1% V/V, Gösser márkát képviselő fémdobozos minőségi világos sört. 2011. február elsejéig lehet megfejteni ezt a kérdést, mert addig szól a sör szavatossági ideje. A sör egyébként jó dolog. A sör jó. Sörözni jó. A sörözőket látni is jó. Napon sörözni is jó. Napozó sörözőket látni is jó. Aki napozik, ne is egyék. Mert hányingere lesz. A nap miatt.

Találgatni is lehet. Annyit segítek, hogy kortárs művészről van szó.
A Fortune 500 egy lista, amely az Egyesült Államok ötszáz legnagyobb árbevételű nyílt részvénytársaságát sorolja fel. A listát minden évben a Fortune gazdasági hetilap szerkesztői állítják össze.

Nem is értem, miért utálja mindenki ennyire a Comic Sans betűtípust. Emlékszem, 10 éves voltam mikor megkaptam az első számítógépemet, még vidáman csináltam a Wordben a szép feliratokat, de örültem neki. :D
.jpg)
Egy vadonatúj kezdeményezés keretében megnézheted, hogy mutat a profilképed és az üzeneted megrajzolva a hatalmas, kézzel készült, utcai facebook üzenőfalon.
Július 30. és augusztus 8. között mindennap 12.00-24.00 óráig egész Budapest népe láthatja az Erzsébet téren, a Gödör Klubnál legfrissebb fotódat, vagy üzeneted valamelyik pajtásodnak, kedvesednek. A felhívásban nincs kikötve, de véleményem szerint elvárt a jóízlés határának betartása, hiszen elég kellemetlen lenne egy fővárosi csomópontban tükörben pózolós, magamutogatós képeket szemlélni vagy mindenféle obcén kifejezésekkel tarkított üzeneteket olvasni! ;D
Amennyiben kedvet kaptál az óriás plakáton szerepléshez, itt olvashatsz róla bővebben!
Megláttuk Vanessa-t. Megtetszett nekünk. Tátott szájjal néztük.

Mivel nem találtuk meg a vezetéknevét, ezért felmerült az ötlet, ő lesz Mosolygós Vanessza - az olyan hazai. De nem elégedtünk meg ezzel. Tehát a kérdés:

Nem tartana igényt a továbbiakban a beiktatási mókusmajom szolgálataira a Fidesz – adta hírül az MTI. A hírt megkeresésünkre a kormánypárt megerősítette, sőt, közölték: eddig is hiba volt egy majmot alkalmazni a Parlamentben.

Értetlenül áll a történtek előtt
„Jelen gazdasági helyzetben mindent meg kell tennünk azért, hogy minél alacsonyabb legyen az Országház költségvetése. A mókusmajom pedig túl sok avokádót fogyaszt, sajnos meg kell válnunk tőle” – nyilatkozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. A politikus szerint ha választani kellene az augusztus 20-i tűzijáték és a beiktatási mókusmajom között, minden bizonnyal előbbit választanák. Kérdésünkre, miszerint most akkor nem ingyen lesz-e a tűzijáték, Navracsics nem kívánt válaszolni.
Mivel a napokban úgy érezhettétek, becsaptalak titeket, holott csak kezdő blogolóhoz méltóan nem néztem meg újra (hahaha) a videót, amely közben privát lett, így nem láttatok a címből kiindulva semmit sem... Leróvom tartozásomat felétek, íme ez a nyár popsija a Szemcsapdán.
Forrás: http://showmodels.hu
A Blikk címlapjáról ismert homályos arcú férfi (egyes források szerint Karesz) ismét kirabolt egy VII. kerületi bankfiókot. Az elkövető megtalálását nehezíti, hogy arcának vonásai egyáltalán nem láthatóak.

„Bedőlt hitelemet jöttem elsiratni a bankba, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki szembefut velem, egy nagy zsákkal a kezében. Az arcára egyáltalán nem emlékszem” - nyilatkozta munkatársunknak az egyik szemtanú. A Blikk címlapján már többször megjelent férfi ezúttal másfél millió forintot vitt el készpénzben a Kertész utcai OTP-fiókból, a BRFK közlése szerint ez már a hatodik ilyen eset volt csak ebben a hónapban.
Miru Kim egy koreai szülőktől származó, ámbár az Államokban élő művész hölgy. Képeit szemlélve óriási kontraszttal találkozunk: adott Miru, egy gyönyörű, karcsú, törékeny nő, szemben az őt körülvevő zord, rideg, olykor halhatatlannak tűnő környezettel. Miru körbejárta a világot, olyan helyeken fordult meg mint a párizsi katakombák, isztambuli gyártelepek, new york-i alagutak; elhagyatott házakban, kórházakban, háztetőkön lett részese képeinek. Mi most kiválogattunk néhányat ezekből a képekből, a többit megtekinthetitek itt. Megkérjük továbbá a hölgyet, hogy ne fázzon fel, még sok ilyen szép képet szeretnénk látni! :)

Köszönjük a képet B-nek! ;) Ehhez kapcsolódó bejegyzést ezen a linken találhattok.
Nem tudom, igaz-e - nem vagyok Facebookon, pedig 4 éve, mikor még nem volt elterjedve hazánkban, már rajta voltam - vagy csak fanwork, de zseniális. Alulról tessék olvasni :D
Teljes cikk
New York az a város, ahova szívesen elmennék, felülnék céltalanul a metróra, és nézném az embereket. Nézni, részesükké válni a történetüknek. Eric Wolman aka. Ewolman blogjára naponta több képet tölt fel, amiken embereket fotózott a Nagy Alma utcáin, metróin. Jó látni, hogy ilyen sokszínűek vagyunk mind külső, öltözködés, bőrszín vagy épp bármi alapján, nem is beszélve a képeken nem látszódó belső tulajdonságokról. Minden ember más, és ennek örülni kell!
Itt elérhető Ewolman blogja, itt pedig a Flickr oldala. Tekerjetek vissza a képek között, nézelődjetek!












