Szoktam néha közlekedni, gondolom vagyunk ezzel páran így. A környezetvédelem jegyében olykor megosztom a közlekedési eszközöm használati jogát mással is. Legtöbbször még én fizetek azért, hogy másokkal (és szagukkal és koszukkal) együtt utazhassak. Ám úr voltam a héten pár napot és csak ketten, olykor hárman voltunk a kis kocsinkban. Történt egyik ilyen alkalomkor, hogy kikanyarodni próbáltunk egy felújítás alatt lévő út másik oldalára. A felújítás miatt az éppen előttünk haladó sáv nem haladt, sőt állt, de az a másik oldali, ahova mi kanyarodtunk volna teljesen üres volt. Gondoltam balga fejjel, hogy "Tűz Csucsu!" majd én szépen átvágtatok a várakozók között, hiszen mit ér nekik az a két és fél méter, amit kihagynak azért, hogy egy másik merőleges út miattuk ne álljon be. Tévedtem, ezek a kedves közlekedésben résztvevő társaim foggal-körömmel (jelen esetben értsd gázpedál-pöcögtetéssel) védték a centiket az útjukon araszolva, és nem néztek se jobbra, se balra. Így történhetett meg, hogy kicsit nagyobb gázzal talán, mint kellett volna, satufékeznem kellett az egyik ilyen birodalomőrző oldalában. Ezt még meg is emésztettem, gondoltam figyelmetlen, de mikor anyósülésen pajtikája beintett nekem, hogy csak türelem, maradjak szépen veszteg, akkor az én agyamat is elöntötte az a bizonyos lila köd. Mutattam neki szép magyar gesztikulálással kísérve, hogy haladj ha tudsz bazdmeg, mert hogy Te sehova nem fogsz menni az elkövetkező ötven percben az útépítés miatt az biztos, én viszont utánad szépen kisorolok és jól elhúzom a csíkot! Előzékenység és egy kis figyelem, talán ez nem nagy elvárás, mert neki aztán semmivel nem lett jobb fél méterrel előrébb...
