Az emancipáció (egyenjogúsítás) kifejezés a római jogból származik, s eredetileg a felnőtté vált gyermek feletti apai hatalom megszűnését, azaz az egyén saját jogúvá (sui juris) válását jelentette. A fogalom az újkorban a különböző kisebbségek Angliában például a katolikusok, majd a zsidók, a nők, később a munkások egyenjogúságát jelölte.
A nők nem a természettől férfiakhoz tartozó dolgokat szerették volna/szeretnék átvenni.
Ugye a legtöbb magára valamit adó filmkedvelő látta már a Ponyvaregényt, vagy legalább 1-2 jelenetet belőle a YouTube-on. Leghíresebb talán az elején lévő elmélkedés az amerikai-európai szokások közt, és az Ezékiel 25:17 első előadása. Most azoknak kedvezünk, akiket érdekelne az előadásán túl a filmbeli értelmezés is, mert ugye mindenki úgy értelmezi a dolgokat, ahogy akarja.
Augusztus harmincadikán a kormány drogügyi tanácsadó testülete úgy döntött, betiltja az idei nyár egyik legnépszerűbb, egyelőre legális drogját a mephedront, másik nevén Katit. A döntés csupán javaslat, a végleges tiltásról majd a parlament dönt, egyelőre nem lehet tudni, mikor.
Geisha Lorelei: Ez a videó egyenlő a hazugsággal. Egyrészt szó nincs benne arról, mennyit cuccoztak a fiúk aznap este, és mennyi mephedront szívtak a szokásos hétköznapi dolgaikon kívül. A mephedront azért szereti mindenki, mert egyáltalán nincs másnapja, ha ügyesek voltak; illetve nem kell keverni a "szezont a faszommal". Teljes káosz. A nagy liberális megmondók adtak a szarnak egy óriási pofont. Köszönjük szépen.
Többszörös jubileumot ünnepel a Vígszínház, amikor műsorra tűzi a Ványa bácsit. Százötven éve született Anton Pavlovics Csehov. A Vígszínház megnyitásával majdnem egyidőben, 1897-ben írta a Ványa bácsit. Kilencven éve színházunkban volt a dráma magyarországi premierje, Hegedűs Gyulával a címszerepben. Negyven éve, Horvai István legendás előadásában Latinovits Zoltán alakította a főszerepet. Csehov a drámaírás és a színházművészet legnagyobb újítói közé tartozik. Utolérhetetlen stílussal és érzékenységgel ábrázolja a lélek legapróbb rezdüléseit, az elfojtott vágyakat és beteljesületlen álmokat, az érdek nélküli szerelmet, az emberi gyarlóságot, önzést, a generációk közti, sokszor kibékíthetetlennek tűnő ellentéteket.
Az előadás díszlettervezője, a világhírű Michael Levine, előző évadunkban a Varázsfuvola bravúros díszletével aratott komoly szakmai elismerést. Marton László, több nagysikerű külföldi bemutató után először rendez Csehov-drámát a Vígszínházban.
SZEREBRJAKOV Alekszandr Vlagyimirovics, nyugalmazott egyetemi tanár - Benedek Miklós
JELENA Andrejevna, a felesége - Hámori Gabriella
SZOFJA Alekszandrovna, Szerebrjakov lánya - Bata Éva
VOJNYICKAJA Maria Vaszilijevna, Szerebrjakov első feleségének anyja - Margitai Ági
VOJNYICKIJ Ivan Petrovics (VÁNYA BÁCSI), a fia - Gálffi László
ASZTROV Mihail Lvovics, orvos - Hegedűs D. Géza
TYELEGIN Ilja Iljjics, elszegényedett földbirtokos - Fesztbaum Béla
MARINA, öreg dajka - Kútvölgyi Erzsébet
JEFIM - Dengyel Iván
A rendező munkatársa: VÁRNAI ILDIKÓ
Ügyelő: KUTI LÁSZLÓ
Súgó: KERTES ZSUZSA
Díszlet: MICHAEL LEVINE
Jelmez: VICTORIA WALLACE
Világítás: KEVINE LAMOTTE
Szcenika: KRISZTIÁNI ISTVÁN
Dramaturg: RADNÓTI ZSUZSA
Rendező: MARTON LÁSZLÓ
Bemutató: 2010. október 1-jén a Vígszínházban (szeptember 29-30-ai olvasópróbára jegyek kaphatók)
Minek képzeli magát Feldmár András, Kanadában élő magyar pszichológus, Méder Áron óceáni szólóvitorlázó, Alexander Schikowski német születésű Magyarországon élő képzőművész, Orsós Róbert színész és médiatanonc, Zubreczki Dávid blogger? És egyálatlán, hol élnek Ők?
Akik figyelemmel kísérik az ARC kommunikációját tudják, hogy a “hol-mikor-micsoda” hármasegység funkcionalitásán túl egy másik szempont is érvényesül, éspedig valamely mögöttes üzenet közvetítése.
Tekintsd meg a kiállítást a mai naptól szeptember 22-ig az Ötvenhatosok terén!
A Breakdance nem társastánc. A résztvevők kört alkotnak, a nézők a hátuk mögül igyekeznek ellesni a látványt, ami a körön belül történik. Egyszerre csak egyvalaki táncol, körülbelül harminc másodpercig. A táncnak már kialakult elemei vannak, azokat kombinálják a nehézségi fok szerint. A leggyakorlottabbak persze mindig tudnak valami újat hozzáadni, s ezt a közönség lelkes tapssal és bekiáltásokkal értékeli. Az egész jelenet megkapóan rituális jellegű. A táncosok szemük villanásával kommunikálnak egymással, az előadók sorrendje soha nem okoz konfliktust – bizonyára a csapat belső struktúrája az, ami meghatározza ezt. Az, hogy közönség előtt történik az egész, mit sem változtat az előadás módján. Amíg valaki bemutatja a tudását, addig a többiek rendet tartanak, és igyekeznek a közönséget visszaszorítani, hogy a belső kör elég helyet biztosítson a táncosnak. Előfordul, hogy hip (menő) fehér csajok befúrják magukat a kör közepére, hogy feneküket rázva a hangulat vérforraló, mámoros hatása alatt ők is részt vegyenek a show-ban. A breakerek nem reflektálnak az ilyen jellegű spontaneitásra. Finoman, de határozottan letessékelik őket a porondról. Ez nem társastánc. Ez az ő show-juk. A ritmussal teljesen összeforrva táncolnak körbe-körbe, szaltóznak, a fejükön állva piruetteznek, majd hirtelen megmerevedve fejezik be a mutatványt. Break. A táncos felpattan, jót nevet, és már ugrik is helyébe a következő.
új panaszt nem tudok nyögni
új szívem nincsen érzelmeim ósdik
földes tekintetem szögnyi
bennem bűn már ki nem mosdik
búcsúzni nincs erőm
lenne pedig kitől
táncol mozog az én erdőm
minden szép fám kidől
sétákat teszek az istenben mint mások
kastélyok gondozott labirintusában
hallok fülelek figyelek és látok
tudom csak nem érzem hogy nyár van
Évnyitóba torkollott az a diáktüntetés, amelyet szeptember elejére, reggel 8 órára szervezett egy kazincbarcikai általános iskola diákönkormányzati vezetője.
Párizsban legutóbb egy iraki háború ellenes tüntetésből lett egyetemi évzáró ünnepség.
A diákok az iskola előtt tüntettek a nyári szünet meghosszabbításáért, és azért, hogy az augusztus legyen két hónapos, amikor a pedellus kinyitotta a kapukat, és beinvitálta őket az udvarra, mert, ahogy ő fogalmazott: „ott kényelmesebb, és a tanári ablaka is oda nyílik, így garantáltan fülekre talál a kántálás.” A diákok elözönlötték az udvart, ahol váratlanul egy odakészített mikrofon előtt megjelent az iskola igazgatója, és megnyitotta a tanévet.
Nem a haláltól féltek, hanem attól, hogy a lelketeket elveszítitek, mely félelem jellemző azokra az emberekre, akik nem rendelkeznek töretlen akarattal.
A berlini fal leomlása előtti évtizedekben a Balaton partján találkozhattak a szétszakított Németország polgárai, mondhatni itt kezdődött a német újraegyesítés. A „tett színhelyére” érkezik szeptember 18-án a hidegháború e bizarr fejezetét bemutató, Berlinben már nagy sikert aratott tárlat.
Az eredeti berlini, és a szeptember 18-án, a balatonfüredi Vaszary Villában nyíló tárlat a kinematográfiai installációira épül, amelyeken hol a ’60-’80-as években készült eredeti filmanyagok láthatók, hol a visszaemlékezők interjúi személyes történeteikről. Helyet kapnak a titkosszolgálati dokumentumok, valamint számos fotó, képeslap és egyéb emlék ebből a korból. A berlini megnyitóra kiadtak egy könyvet is az összegyűlt anyagokból, ezt is le szeretnék fordíttatni magyarra, de eddig nem sikerült támogatást szereznie a Vaszary Villa igazgatójának, Doncsev Andrásnak.
A tárlat 2011. júniusig tart nyitva Balatonfüreden, és más német városokban, majd reményeik szerint Brüsszelben és másutt is bemutatkozik. Togay szerint ugyanis ez nem csupán egy német, de nem is csak egy német-magyar, hanem egy európai történet, „az európai egyesülés egyfajta őstörténete”. A kiállítás címe is ennek megfelelően módosult: „Német egység a Balatonnál – egy európai történet”.
Az austzrál ALLOY társaság új kollekciója valószínűleg erősen megosztja majd a trendekre érzékeny lakásfelújítók és a belsőépítészek, lakberendezők táborát. A közvetlen értékesítési terveken túl nyilván ezt a célt is szolgálja a Karim Rashid tervezte sorozat, amely a legmodenebb technológiával készített mintákat tartalmaz, acélból. Az ellenálló, hosszú élettartamú "csempék" fémes hidegét (általában) az alakzatok "puha", íves formái ellensúlyozza.
A 30-as évek közepén nagyobb társaság jött össze szombatonként Gyenes Gitta festőművésznő lakásán. Forgács Anti, Goda Gábor, József Attila és e sorok írója a társaság törzstagjai közé tartozott. Összejöveteleink központja és célja a festőművésznő lánya, Luca volt. Attila Lucának udvarolt, mint ahogy hozzá írt szerelmes verseiből közismert. Luca, úgy hiszem, nagyon kedvelte Attilát, a költőt és verseit, de személyéhez jóval kevésbé vonzódott. Alighanem ez volt az oka, hogy Attila az egyik szombaton kijelentette: másnap, vasárnap rajta lesz a 4:25-kor induló ceglédi vonaton. Nézzük meg őt az erkélyről, mert bizonyságot tesz majd Luca iránt érzett szerelméről.
Beszélgettünk már a Szemcsapdán a céltalanságról és a tervek fontosságáról. Nekem egy ilyen képkeret szimbolizálja a terveimet, illetve kiteregettem etikettekkel a fontosabb helyeket a kuckómban. Tökéletes játék, az ember mindent elhisz, amit lát. Nem mondtam ezzel semmi újat, ez csak egy ösztönzés, semmi több.
Egy reggelen Galia és barátja, Oren felszállnak egy tömött jeruzsálemi buszra, melyen az egyik utas egy öngyilkos merénylő. A robbanást Galia ugyan túléli, de teste megég és részleges amnéziája lesz. A tragikus esemény napjához köthető emlékei örökre feledésbe merülnek. Oren kómába esik. A film cselekményébe egy évvel a bombatámadás után kapcsolódunk be, Oren halálakor. Galia testi és lelki terápiának veti alá magát, melynek során képes összeilleszteni eddigi életének roncsolt mozaik-darabjait. Amikor féltve őrzött nyaklánca váratlanul előkerül, az emlékezés szörnyű és fájdalmas folyamata is felgyorsul.
Épp Geisha Lorelei társaságában kalandoztunk Európa Kulturális Fővárosában, amikor is egy kellemes ebéd után belefutottunk egy ötletes kis utcai performanszba. Egy népviseletet viselő néni ült egy napernyő alatt egy sörpadnál, ugye nem mindennap látni ilyet. Meg is kérdeztük hát: -Csókolom csinálhatunk egy fényképet? A felkérésből hirtelen, tisztázatlan körülmények között egy interaktív bábjáték kerekedett, vagyis az interaktivitása révén mi és más halandók is részesei lehettünk A vajaspánkó című népmesének. Mintha 10 éves gyerekek lettünk volna, úgy vigyorogtuk végig az egész előadást, de tényleg, nagyon tetszett! Köszönjük Zsuzsi néni! ;)
Homoszexuális szavunk Kertbeny Károlytól származik és világunk nyelveinek számtalan szexuális kifejezése eredeztethető valhaonnan, hiszen elődeink nem a szexuális forradalom közepette egy Activity kártyán kapták meg a szavakat jelentésükkel együtt. Ez is része történelmünkenk, ássunk bele egy kicsit a témába.
A Moszkvai metró az Oroszországi Föderáció fővárosának, Moszkvának az állami kézben lévő metrórendszere, mely a világ második legsűrűbben használt földalatti vasúthálózata – egy átlagos hétköznapon 9 millió utas használja. A rendszer teljes hosszúsága 298,2 km, 12 vonalán 182 állomás található. A vonalakon 4500 kocsi közlekedik (500 vonat), az átlagos sebesség 41,55 km/h, a szerelvények 90 másodpercenként közlekednek.
A Moszkvai metró híres a szocialista realizmus művészetének darabjai által díszített állomásairól. Teljes cikk
Tavaly tavasszal, amikor még a SoHo mellett laktam, rendszeresen elsétáltam abba a néhány galériába, ahol az új művészetet még viszonylagos frissességében lehetett lecsekkolni. A monumentális Schnabelek, az érzékeny Clementek, a nosztalgikus Chiák és a német invázió képviselői mellett az új New York-i festészetet Anina Nosei és Tony Shafrazi galériáiban lehetett csak felfedezni. Anina Nosei állította ki először Jean-Michel Basquiat-ot, az akkor 19 éves géniuszt, aki hírnevét mint graffiti-művész teremtette meg, de jól ismert volt a downtowni új zenei körökben is, a Grey nevű együttesben való részvételéért. Tony Shafrazi a hetvenes évek elején mint fiatal iráni művész nagy botrányt okozott egy akciójával, amikor a Modern Muzeumban Picasso féltve őrzött Guernicájára spray-festékkel háromszor ráfújta a „Hazugságok” szót. Jelenleg az ő galériájában található a legreprezentatívabb új művészeti anyag: Keith Haring, Basquiat, Cutrone és Baechler mellett Futura 2000 képviseli a graffiti-művészetet, immár festővásznon. Futura 2000 volt az, aki a Clash pár évvel ezelőtti New York-i koncertjén, az együttes mögött elhelyezett háttérre festett a koncert egész ideje alatt.
A szemcsapda nem más, mint egy tükör. Valós emberek valószerűtlen életeinek és külföldön élő magyarok tapasztalatainak találkozása, mely társadalomkritika és felnőttkori lázadozás is egyben. A mi pubertásunk és miért-korszakunk nem múlik el. Természetesen nem mindig ennyire komoly a történet, mert bármi, ami érdekel minket, kikerülhet a szemcsapdára. Művészetkedvelők vagyunk mindannyian, ezért nyugodtan küldjetek videókat, képeket, történeteket, novellákat, verseket, zenéket, klipeket, anyagokat!
2007-ben találtam ki ezt a szemfelnyitó, kulturális blogot, sokat vártam vele... Soros Györgynek köszönök mindent, hiszen ő volt az, aki megtanított mindenre, ami egy bloggal, a blogolással kapcsolatos. Köszönöm! :)
A leendő szövegértőknek pedig idézném Jú Bajtársnőmet: "A céltalan alázás csak a szellemileg elmaradottak eszköze". Tehát így lehet nálunk eljutni A pontból B pontba. Ezt meg már én mondom. Ez a blog emberekről szól embereknek, hiszen minket minden érdekel, ami emberi. Keressetek meg FACEBOOK-on, Kárpáti Diánaként vagyok fent! :) :*