RUS-SKA-JA-s jó éjszakát kívánunk.

Március 19-21-ig a Papp László Budapest Sportarénában
Környezettudatosnak lenni ma már nem csak divat vagy hóbort. Jól bizonyítja ezt, hogy számtalan híresség - színésznőktől zenészekig, politikusoktól cégvezetőkig - tette már le a voksát a szemléletváltás mellett. A Magyar Formatervezési Tanács standján kézzelfogható, már megvalósult ötletekkel vagy gyártás előtt álló tárgyakkal találkozhatnak a látogatók. Az egyetlen hazai zöld életmód-kiállítás design-standján kiderül, hogyan csökkenthetjük például a háztartásunk energiafelhasználását, milyen anyagokból készülhetnek "zöld" bútoraink, és milyen formatervezett és újrafelhasznált anyagú táskával a vállunkon szelhetjük az utcákat.
A most negyedik alkalommal megrendezett Greenexpo célja, hogy bemutassa és egyre több érdeklődővel ismertesse meg azokat az energiatakarékos és környezetbarát termékeket és technológiai újdonságokat, amelyekkel a hétköznapjaikban is tudatosan óvhatjuk környezetünket. A 2009 évi Formatervezési díjpályázat környezettudatos designereinek díjazott és kiemelt pályamunkáiból válogatott tárlat - többek között - környezetbarát hűtőtáskát, gumiabroncs-zsámolyt és környezetbarát robothelikoptert mutat be a kiállításra látogatóknak.
18 óráig tart nyitva a kiállítás a mai napon!
Forrás: kultura.hu


Máté barátommal feljött a májusi Metallica-koncert téma, aztán valahogy eddig buzisnak hitt dolog jött szóba. Ez nem más, mint Ricky Martin. Egyértelműen egy nyálas kis latin hülyegyereknek tartottam, talán azért, mert az is. Lezajlott az alább közölt beszélgetés, én meg betettem a cd-t. Láss csodát, azóta ez szól, és tényleg van benne valami. Lehet, hogy öregszem így 20 évesen, de azt hiszem én is képes lennék már Ricky Martinra tombolni.
Máté üzenete:
*mar ricky martint is szeretem
*pedig o tenyleg egy mocskos nagy himringyo
levi üzenete:
*van egy eredeti ricky martin cd-m
*asszem elpostázom neked
Egy reklám Ákosnak köszönhetően:

Gödör klub 21:00
A Banda 2003-ban indult, szlovák népzenét játszik modern feldolgozásban. Az öt zenész produkciója az autentikus népzene alapos ismeretére épül, ugyanakkor más zenei stílusok és más országok népzenei hagyományai is inspirálják zenéjüket. Koncertjeiket a dinamizmus, a dramaturgiai változatosság és profizmus jellemzi. Az együttes főként a szlovák népzene dalaiból és dallamaiból készít kreatív és magával ragadó feldolgozásokat, de emellett a lengyel, spanyol, morva, ruszin, román folklórból is merít, és saját szerzeményeket is jegyeznek. A zenészek akusztikus hangszereken játszanak: cimbalom, akusztikus gitár, mandolin, brácsa, hegedű, nagybőgő, tangóharmónika és különféle dobok.
A Karaván Família a cigány népzene tradicionális és modern formáinak felhasználásával, a hagyományos és a mai gondolkodás harmóniájával, a zenei igényesség jegyében szólaltatja meg a cigány folklór legszebb dalait. Egy valódi romafolk "családi vállalkozás" - férj, feleség + gyerekek -, többek közt szabolcsi cigánydalokkal, Mississippi delta-blues-zal, flamencóval, balkáni "macskajajjal", és mindenféle további hatásokkal "napkelettől napnyugatig".
Utánuk az alapító honatya, Robert Soko pörgeti a lemezeket reggelig.
Forrás: godorklub.hu

Az idén március 20-án és 21-én 10 és 18 óra közt várja a látogatókat a II. Retro Videojáték és Kvarcjáték Kiállítás, amelynek ezúttal is a rákospalotai Csokonai Művelődési Ház ad otthont - a rendszerváltás tájékán ugyanis ez az intézmény adott otthont akkor még főként floppyval dolgozó programmásoló számítógépmániákusok egyik elitklubjának.
Bővebben a művelődésiház holnapján!
A négy jó haver: egy medve, egy tigris, egy krokodil, egy cápa és talán egy béka. Vagy az isten tudja mi az... Jobban megnézve lehet, hogy egy teknősbéka, ami ugye egyfajta béka, aminek teknő van a hátán. Egy béka egy teknővel. Miféle béka hord a hátán egy teknőt? Értelmetlen, akárcsak az, amit tesznek.
Szóval ők négyen elhatározták, hogy betörnek a szórakoztatóiparba, és elkötelezetten jobbá teszik a napjainkat. Hogy hol? Bizony a http://lalalalalalalalalalalalalalalalalala.com/ oldalon, ami már számtalan ember kezdőlapja lett. De most komolyan. Ki ne szeretne erre ébredni?
És ti? Meddig bírjátok srácok? Fizetek egy sört annak, aki 10 percnél tovább végigtombolja, hiszen ez nem kis teljesítmény lenne. No, de most megyek is vissza, megdöntöm a személyes rekordom.
Szóval van ez a Freddy Mercury-s, tavasziszeles pályázat. Az alant következő videó Döme és Defa keze - akarom mondani szája - munkája, a képi világért Bartha Máté a felelős. Ha tetszik, szavazzatok rájuk itt! ;)

Nyilván el lehet mélázni azon, hogy "nálunk két nap után hogyan néznének ki ezek a bútorok, kik aludnának rajta naphosszat", és vélhetően Párizsban is csak a fotózás idejére sikerült bemutatható minőségben megtartani a kanapékat, a promóciós alagútberendezés ennek ellenére jó és ötletes megoldás: a francia főváros négy, nagy forgalmú metróállomásán helyeztek el ikeás bútorokat, valamint berendezett terek plakátjait a falakon. A március 10-től 24-ig tartó akció során tízezrek találkozhatnak és kerülhetnek közvetlen kapcsolatba a kanapékkal.
Forrás: designpumpa
A Szomszédok-őrület újabb állomása ez a zseniális Teleképregény, ami pontosan olyan, mint az eredeti teleregény volt. Akció, ármány, intrika, Vágási P.I., művészkém és a többi, és a többi. Felsorolni elég nehézkes lenne, így hát csak lessük, és idézzük fel magunkban a rég elfeledett történeteket.
Rendező: Hajdu Szabolcs
Színész: Török-Illyés Orsolya, Oana Pellea, Razvan Vasilescu, Andi Vasluianu
Az idei Filmszemle fődíjával kitüntetett, a Berlinalét is megjárt Bibliotheque Pascal egy román újhullámos hangulatú kerettörténetbe helyezett mágikus-realista horrormese, melyben egy Mona nevű erdélyi nő (Török-Illyés Orsolya) lassú prostituálásának lehetünk tanúi, és követhetjük útját a Fekete-tenger partjától egészen Liverpoolig, ahol a címadó bordélyban különféle irodalmi szerepköröket tölt be. A Bibliotheque… sem hangulatában, sem üzenetében nem hasonlítható a Lilja 4-everhez, mert olyan eklektikus, akár egy Greenaway-film és mozgalmas, mint egy Kusturica-operett, ám ha meg kellene bélyegezni, csakis a Hajdu-művek billogját érdemelné: öntörvényű, soknyelvű, határsértő és megállíthatatlan. Ha Jancsó punk lett volna, ezt a filmet a hatvanas években leforgatja, így azonban mi élvezhetjük először Hajdu agytekervényeinek finom visszacsatolásait.
Forrás: est.hu

Feldolgozás alatt blog
Szerző: Lidérc
Mai célpontunk egy a Metallica legismertebb számai közül, a szép sikereket elért (Kirk Hammet szólóját több helyen beszavazták a legjobb száz gitárszóló közé.), ám melankolikus Fade to Black. Lássuk nyomába tudnak-e lépni a követőik? Na ezt most meg is válaszolom előre, a feldolgozók többsége ügyesen nyúlt az eredetihez.

A 18-29-évesek a legtoleránsabbak az alkoholistákkal, a cigányokkal vagy a droghasználókkal szemben - derül ki az Ipsos felmérésből.
Az Ipsos 1500 embert kérdezett meg személyesen arról, hogy mekkora problémát jelent Magyarországon többek között a droghasználók, az alkoholisták, a bevándorlók, a dohányosok vagy a cigányok jelenléte a társadalomban. Az országos reprezentatív felmérés szerint a 18-29-évesek a legtoleránsabbak, míg a 60 év felettiek a legkevésbé elfogadóak a vizsgálatban szereplő csoportokkal szemben. Iskolázottság szempontjából az alacsony és magas végzettséggel rendelkezők körében van nagyobb intolerancia.
A kutatásból kiderült az is, hogy összességében meglehetősen szigorú és kevésbé elfogadó a lakosság többsége. A legkevésbé a rendszeres kábítószer-használókkal szemben toleránsak az emberek; a 18 éven felüli lakosság kétharmada szerint jelentősebb problémát okoz a jelenlétük, a lakosság 49%-a a legszigorúbb értékelést választotta. A rendszeres droghasználók után az alkoholisták elutasítása volt a legnagyobb, ezt követi a hajléktalanok, alkalmi droghasználók csoportja. Ezen csoportoknál valamivel elfogadottabbak a romák, a munkanélküliek, a bevándorlók és a dohányosok.
Forrás: fn.hu
A Ludditák időjósként:


Leköpöm a multat
A lélek-pókot, a cudart,
Leköpöm a lelkemet is,
Mert visszanyihog a multba.
Én vagyok Máté király.
Én vagyok Máté király.
Holdfényes, szelíd arcom.
Belelobog a nagy éjbe.
Kansas '76-ból:
Jó reggelt, fiam!
Néha sokat várunk rá, máskor hamarabb jön, sokszor túl meleg van rajta, időnként pedig ráfagyunk az ülésre. Mi ez? Hát, például a busz. Legát Tibor zenésznek és újságírónak már volt egy tömegközlekedéses könyve, a Közlekedik a főváros. Új kötetében csak a budapesti buszokra koncentrál. A Buszoskönyv című kiadvány Széki Dezső ritka fotóival és Legát összegyűjtött infóiból mutatja meg nekünk a főváros buszos emlékeit, 1949-től 1981-ig, az utazóközönségtől a sofőrök világáig. Aki tehát arra kíváncsi, hogy hogyan lehetett úgy sztahanovistának lenni, hogy közben még tövig sem lehetett nyomni a gázt, ez a könyvet neki találták ki. Nem zötyög, nem ráz - hanem az Ikaruszbusz szárnyával repít.
Forrás: mr2.hu

Több évtizednyi mérési adat és műholdképek alapján készített interaktív szimulációt a NASA. Ha valaki még nem érzékelte a felmelegedési folyamatot, most kattintgathat és elgondolkodhat a látottakon.
Az alkalmazás segítségével szemléltetik a jónépnek, miként zsugorodik a sarkvidéki jég, előrenyomul a tenger, nő a szén-dioxid-kibocsátás.
Csak semmi pánik, próbáljuk ki!
MR2 song of the week:
Vígjáték két részben
TÉREY JÁNOS fordítását színpadra alkalmazta: Ács János és Deres Péter
Lope de Vega leghíresebb, legtöbbet játszott komédiája mai kifejezéssel élve egy szexuális zaklatás története. Nemcsak azért izgalmas, mert a szerző a világirodalomban elsőként nyúl ehhez a frivol témához, hanem azért is, mert a zaklatást egy nő, sőt: egy főrangú dáma kezdeményezi. Diana, a nápolyi Belflor grófság úrnője (Bajor Gizi egykori legendás szerepét a Vígszínház színpadán Eszenyi Enikő alakítja), ahogy tudomást szerez titkárának, Teodorónak szerelmi afférjáról, azonnal közbelép, és igyekszik megkaparintani magának a jóképű ifjút. Ám mire a titkár - régi szerelmét feledve - behódolna, már el is taszítja magától, akár a spanyol közmondásból ismert "kertész kutyája", aki épp csak megszaglássza a másik eb csontját; igazából nem kér belőle, viszont mást sem hagy enni. Féltékeny mindenre és mindenkire. Diana a saját érdekei szerint keveri össze a szálakat. Szerelmeket rombol szét, de nem eredendő gonoszságból - csupán azért, mert ő is magányos és szerelmes.
Lope de Vega tizenkét évesen vetette papírra az első darabját. Egyesek szerint 1500 drámát írt, mások 1800 színművet említenek. Akármi is az igazság, az elképesztő számokat olvasva szobatudósnak képzelhetnénk a spanyol szerzőt, Shakespeare kortársát, akit Cervantes egyenesen a példaképének tekintett. Pedig Lope de Vega korántsem vált remetévé - egy herceg titkáraként dolgozott, megjárta a börtönt és a Nagy Armada háborúit, botrányos szerelmi kalandokba keveredett, pappá szentelték, halálakor pedig kilencnapos temetésen gyászolta Madrid városa.
A kertész kutyája egy furcsa, olykor a saját életét is művészetté alakító író friss, remek humorú és meglepően modern műve. A Vígszínház színpadán Ács János rendezésében láthatják az érdeklődők.
DIANA, Belflor grófnője - ESZENYI ENIKŐ
TEODORO, Diana titkára - SZŐCS ARTUR
TRISTAN, lakáj - EPRES ATTILA
OTTAVIO, Diana intézője - MÉCS KÁROLY
FABIO, Diana háznagya - PINDROCH CSABA
FEDERICO GRÓF - VÁRNAI SZILÁRD
LUDOVICO GRÓF - TAHI TÓTH LÁSZLÓ
RICARDO MÁRKI - GÉCZI ZOLTÁN
MARCELA, társalkodónő - TORNYI ILDIKÓ
DOROTEA, társalkodónő - CSEH JUDIT
ANARDA, társalkodónő - MAJSAI-NYILAS TÜNDE
Díszlet: MENCZEL RÓBERT
Jelmez: GYARMATHY ÁGNES
Dramaturg: DERES PÉTER
Zene: LUKÁCS PÉTER
Asszisztens: VÁRNAI ILDIKÓ
Rendező: ÁCS JÁNOS
Forrás: vigszinhaz.hu

Feldolgozás alatt blog
Szerző: balukaaaa teh master
1995. A metál hőskora még épp csak leáldozóban van, úgyhogy még születnek ekkor nagy slágerek. Például a sok gyerekkort tönkretevő (köztük az enyémet is) Power Rangers tévésorozat betétdala, amit sokáig fütyültünk az ovi udvarán. Nézzük meg hogy ki és hogyan dolgozták fel ezt a számot.
Íme, hát megleltem hazámat című József Attila verset Lovasi András előadásában hallhatjátok, akinek ezúton gratulálunk a mai napon átvett Kossuth-díjhoz!






